2025. június 4-én Debrecen adott otthont a Portfolio Kelet-magyarországi Gazdasági Fórum 2025 című konferenciának, amely a régió gazdasági jövőjét, a helyi szereplők közötti együttműködés lehetőségeit, valamint a térség előtt álló kihívásokat helyezte a középpontba.

A rendezvény első pódiumbeszélgetésében Szabó Sándor, a SZINORG Csoport általános vezérigazgató-helyettese is részt vett. A panelbeszélgetés során a résztvevők egyetértettek abban, hogy Debrecen fenntartható fejlődésének záloga a vállalkozások, az önkormányzat és a Debreceni Egyetem közötti stratégiai együttműködés.

Új lehetőségek az ingatlanfejlesztésben


Debrecen gazdasági szerepének megerősödésével párhuzamosan az ingatlanpiac is új lehetőségek előtt áll. A Debreceni Egyetem több mint 7000 fős nemzetközi hallgatói közössége, az ipari beruházások dinamikus bővülése és a munkaerő folyamatos beáramlása jelentős igényt támaszt a lakhatás, a szálláshelyek és az infrastruktúra fejlesztése iránt – nemcsak Debrecenben, hanem a környező településeken is.

A közeljövő beruházási tervei – mint például két új villamosvonal kiépítése, vasúti és parkolóinfrastruktúra-fejlesztések, valamint államilag támogatott építőipari programok – hozzájárulnak ahhoz, hogy a város még élhetőbbé és versenyképesebbé váljon a betelepülő vállalatok és lakosság számára egyaránt.

Válaszaink a térség fejlődési igényeire


A SZINORG Csoport teljes körű, integrált ingatlanfejlesztési tevékenységével – az építőipartól a nyílászáró-gyártáson és létesítménygazdálkodáson át az ingatlanhasznosításig – aktívan hozzájárul a régió jövőjének alakításához. Több évtizedes tapasztalatunkra és helyi jelenlétünkre alapozva olyan megoldásokat kínálunk, amelyek hosszú távon szolgálják Debrecen és térsége fejlődését, a gazdasági szereplők és a lakosság igényeit egyaránt szem előtt tartva.

Kapcsolódó sajtóanyagok:
Portfolio – Milyen növekedési lehetőségek állnak Debrecen és a régió vállalkozásai előtt?
Dehír – Nagy siker a debreceni KKV Park, hamarosan jön a következő ütem – fotókkal, videóval
SZINORG Csoport – LinkedIn post