Elérte legmagasabb pontját a Sensirion Debrecenben épülő új gyártócsarnoka és logisztikai központja. A mikroszenzorok és rendszerek vezető gyártója 7 ezer négyzetméterrel bővíti telephelyét. A 4 és fél milliárdos beruházás a SZINORG és a Xanga Cégcsoport fejlesztésében és építésében készül el várhatóan szeptemberre.

Alig több mint 100 nappal az alapkő elhelyezését követően már szerkezetkész a svájci Sensirion debreceni gyártóbázisának új egysége.

Forrás: dehir.hu

A fenntarthatóság jegyében egyetlen köbméter gázt sem fog használni, helyette hőszivattyút alkalmaznak majd és napelemes rendszert.

Barcsa Lajos alpolgármester a bokrétaavató ünnepségen úgy fogalmazott: egy igazi sikertörténet kellős közepén állunk és az első 100 debreceni dolgozó – akit felvettek – már bizonyított.

– A debreceni oktatási intézmények és a debreceni munkavállalók bizonyították, hogy rendben, hogy a Sensirionnak van Svájcban gyáregysége, tevékenysége, de a debreceni egység semmivel sem rosszabb a svájci tevékenységnél, a svájci telephelynél és a Sensirion vezetése úgy döntött – és ennek már szemtanúi is lehetünk – , hogy Debrecenben bővíti gyáregységét – emelte ki Barcsa Lajos.

A csaknem 4 és fél milliárd forint értékű új, high-tech csarnokot a SZINORG és a Xanga Cégcsoport finanszírozza és építi. A Sensirion – csakúgy mint az első gyártócsarnok esetében – most is hosszú távú bérleti szerződést kötött.

– Ez a fejlesztés nagyon jól illeszkedik a cégcsoport stratégiájába, hiszen ilyen partnernek, mint a Sensirion mindig szívesen fejlesztünk a jövőben is. Korrekt kapcsolat jellemzi az elmúlt néhány éves együttműködésünket, ami azt gondolom, hogy példa értékű lehet – hangsúlyozta Szűcs Gyula, a Szinorg Universal Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A beruházás a terveknek megfelelően halad. A kivitelező várhatóan szeptemberben adja át a 7000 négyzetméteres új gyártócsarnokot és logisztikai központot.

– A Sensirion képviseli azt az iparágat, amelyet mindig emlegetünk: hogy korszerű technológiával rendelkező, magas hozzáadott értékű, innovatív termelő vállalkozás befektetésére vagy megjelenésére várunk – mondta Herdon István, a Xanga Cégcsoport elnök-vezérigazgatója.

Míg 2022-ben másfél, tavaly már 6 milliárd forint volt az árbevétele a Sensirion debreceni gyártóüzemének. Ábrahám László ügyvezető azt hangsúlyozta, hogy cégük a jövőre készül, hosszú távú terveik vannak a városban.

– A jelenlegi körülbelül százas létszámunkat tovább fogjuk növelni kétszáz, és hosszú idő alatt akár háromszáz fölé is. Ennek az első lépését ma már gyakoroljuk. A napokban veszünk fel további tíz munkatársat, ami a megnövekedett termelési igények kielégítése miatt kell a cégnek – fogalmazott Ábrahám László.

Az ünnepségen szimbolikusan bokréta helyett egy mikroszenzor felnagyított, 3D nyomtató segítségével elkészített változatát emelték fel az új épület legmagasabb pontjára.

DehirSzerkezetkész a Sensirion új gyártóbázisa

Forrás: dehir.hu